Honvágy

Ki voltam merülve,de tudtam,hogy már csak egy múzeumlátogatás van hátra,ami állítólag nagyon szuper,és utána irány haza,3 órás buszút. Lassan lecsukódott a szemem,majdhogynem elaludtam,a busz lelassult,ahogy a városba ért, de a az egyik tanár felhangosította a zenét. Az ablak mellett ültem, a nap visszatükröződött a víz felszínéről. Hatalmas hajók készülődtek útra indulni, az emberek boldognak tűntek,mosolyogva sétálgattak,páran délelőtti futásról tértek vissza, a szikrázó napfényben. Még így is kicsit hűvös volt,de az időjárással együtt az én kedvem is jobbra fordult. :) Elkezdtem figyelni a zenéket a rádióban, az utazás alatt végig nagyon jó zenéket játszottak. Aztán meghallottam Mark Knopfler egyik számát. Azt a dalt amit annyiszor hallgattam anyával Mo-n. Furcsa érzésem volt. nem akartam,hogy vége legyen,elképzeltem,ahogy anyával utazok,reggel,várva az iskolát,előtte a kávé illata...kellemesen beszélgetve,mint azelőtt oly sokszor. Kérlek,ne legyen vége... Kicsit még mindig ott tartok hogy feldolgozzam a változást magam körül,és így Franciaországban,a belga osztálytársaimmal körülvéve,hirtelen nagyon idegennek éreztem magam,és nemis értettem,eddig hogyan tudtam olyan természetesen üldögélni közöttük. :D Aztán megint a dalt hallgattam, kedvem lett volna nevetni,de egyben talán sírni is kicsit. Jézusom,hol vagyok??? :P Aztán lassan halkulni kezdett a zene...otthagy az egyetlen dolog amit most magaménak éreztem,félre kell tennem ezt a feldolgozandó gondolatot,és úgytenni,mintha végig ebben a világban maradtam volna.Csak még egy kicsit elképzelem,hogy otthon vagyok....nem,nem szabad,túlzottan elragad a gondolat.És akkor véget ért a zene. A rádió átváltott egy ismert francia számra,mintha mi sem történt volna. Héjj,és én?... A zene nem lassult le miattam,és sajnos a világ sem állt meg,időt hagyni nekem feldolgozni mindezt.Ottragadtam a két világ között...egyedül.
Aztán persze úgy döntöttem könnyebb szabadulni az összezavaró gondolatoktól,és már azon igyekeztem,hogy visszarázódjak a mostani életembe,aztán hazatérjek az itteni családomhoz. Azért amíg a szülőket vártuk,volt pár percem a naiv reménynek szentelni,hogy talán anya,vagy apa gurul be a parkolóba és ölel át,kérdezi meg milyen volt az utazás... Végül a családi barátokkal eltöltött vacsora vidám és szokás szerint hülyéskedős hangulata segített elfeledtetni a zavart a fejemben,és amíg el nem aludtam és nem álmodtam az otthoniakkal,megint csak "Elizabetnek" érezhettem magam.